Pótolhatatlannak lenni
A gyors beszédű/38 éves new yorki énekes nem hagyományos semmilyen tekintetben sem. Ez vonatkozik az ő úgynevezett "jó hangzás" definíciójára is. De először: Hol látja ő saját magát a zenei életben - miután a zene és a képregények ritka kombinációjának a képviselője?
- Én igazából mindkét színpadra nem illek bele. Nem igazán vagyok jelen teljes mértékben a zenei színtéren, s ugyanez vonatkozik a képregényekre; én egy kicsit a kettő közé ragadtam be, magyarázza Jeffrey Lewis.
- Az évek során, amikor ezt csináltam, én még nem láttam egy másik zenekar sem, mely ugyanazt csinálná, mint amit én bandám tesz, s ez így egy jó dolog. Mi vagyunk a legjobbak ebben. Mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt csinálják!
- Észrevettem, hogy az zenei együttesek 99,2%-a nyugodtan elpárologhatna a föld színéről, és ez nem sokat változtatna a zenei és kúlturális életen. Az átlagos együttes felcserélhető a következő együttessel; de az én együttesem más. Nem mindenki fogja imádni de ha eltűnnénk akkor nagy valószínűséggel nem találnál még egy ilyet, aki a nyomdokainkba tudna lépni, mondja.
Csak a jó dalokat számítanak
Jeffrey Lewis nem egy hagyományos ember és bátran vállalja meggyőződéseit. Amikor az úgynevezett jó hangzásról beszélünk kizárólag a szigorúan kreatív dalszerzői szempontból, a kijelentései meglepőek is lehetnek:
- Azt hiszem, a "jó" általában a valódi minőség ellentéte. A "jó" dob mögé, a "jó" gitár mögé, a "jó" felvételek mögé, a "jó" erősítők és hangsugárzók és bármi mögé mindenki elbújhat, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen művészeti értéket is képviselsz saját magad vagy bárki más, mondja Jeffrey Lewis. - Pénzért ezt nem lehet megvenni. Ez nagyon frusztráló valójában. Ha van pénzed, akkor ez egyszerűen nem segít. Az üres oldal nem érdekel. Ez az igazi kihívó, az üres oldal. Az üres oldalt nem érdeklik a hangszórók és a monitorok. És a közönség sem igazán, a szívük szerint, ha egyáltalán van szívük.
- Ez csak a te szíved és a hallgató szíve, s az üres oldal köztetek, ez az a hely, ahol van egy esélyed, hogy értelmed kölcsönözz az életednek. Ha megijedsz, s úgy gondolod, hogy "talán több pénzt kellene költenem egy szebb gitárra" vagy más ilyenféle ostoba gondolatod van, csak azért, hogy elvond magát az igazi küzdelem elől.
- De ha van egy jó dalod, semmi más nem számít. És ha nincs egy jó dalod, semmi más nem segít, mondja Jeffrey Lewis.
Lou Reed és Daniel Clowes között
Van egy nagy képe ahonnan Lou Reed régi ráncos feje bámul rá saját otthona faláról. És Daniel Clowes (amerikai karikaturista és forgatókönyvíró, a szerk.) arca bámul rá a szemközti falról. Mindkettejüket nehéz kiengesztelni, mondja, és ő azért ül közöttük, "hogy ne okozzon nekik csalódást".
Jeffrey Lewis nem hoz létre sztereotípiás, hagyományos szerkezetű vagy dinamikájú dalokat. Hogy lehet ez?
- Általában én csak otthon írok egy dalt, s elviszem az együtteshez ahol eljátsszuk. És játsszuk majd a színpadon ugyanazon az éjszakán, vagy egy pár éjszakán keresztül, hogy integrálódjunk amilyen gyorsan csak lehetséges. Ez majd segít nekem annak megállapításában, hogy mi működik és mi nem működik. És tényleg csak akkor tudom ezt megmondani, amikor a színpadon vagyok.
- Nem tudom, hogyan kell dalokat írni. Ez nem dalszerző mindennapi életéről szóló költemény. Igen, néhány anyagot az életem ihletett meg de csak annyira, mint a Pink Floyd anyagát az ő életük, vagy Neil Young anyagát az ő saját élete, mondja Jeffrey Lewis.
A következő oldal mindig üres
Ő nem is biztos abban, hogy mi fog történni a jövőbeli – mind a zenészi és mind a képregényrajzolói - pályafutása során. Mindig azt hiszi, hogy kész, kifújt, mert hiszen a következő oldal mindig üres.
- De ezen a ponton már annyi sokszor éreztem magam késznek a múltban. Tisztán emlékszem a kreatív csődérzésemre 1999-ben, 2000-ben, 2001-ben. Alapvetően életem egésze ebből áll.
- És mégis valahogy eddig mindig csaltam és gyilkoltam és másztam, és leszúrtam valakit és hibáztam, és sírtam és ismét lóháton találtam magamat a teljes művészi győzelem irányába vágtatva, és annyira elégedett voltam azzal, amit csináltam, mondja.
A kreativitás kábítószer-
Rájött, hogy a kreativitás egy kábítószer, mely fénypontokra és mélypontokra juttatja az embert. Ez egy érzelmi szerencsejáték, és én ennek a rabja vagyok. Így annak ellenére, hogy azt hiszi, nem fogja újra csinálni, nagy valószínűséggel mégis ismét belemegy.
- A napokban jelent meg egy új albumunk: "Jeffrey Lewis & The Jrams". Az egész anyagot egy nap alatt vettük fel és mixeltük. Megcsináltam 1.000 példányban, és a turnéim során árulom őket valamint a honlapomon.
- Ha eladom őket akkor eldöntöm, hogy újabb példányokat csináltatok vagy pedig dolgozom rajtuk s egy "hivatalos" albumot csinálok belőle. Ezen kívül nemrég jelent meg a "Fuff # 9" - az én képregény-sorozatom. Jelenleg egy illusztrált zenei videót készítek a belga dalszerzőnek, Milow-nak.
Jeffrey Lewis a new yorki lakásának nappalijában ül a beszélgetés közben. Kint havazik. A múlt estéről még ott maradtak rágcsálnivalók és a sörösüvegek, mert hetente egyszer meghív egy csomó különböző művészt s ők csak ülnek, és rajzolnak, és zenét hallgatnak és beszélgetnek – s így a következő találkáig ki kell takarítania.
- Ma hallgatom az összes Spirit LP-met. Senki sem törődik ezzel a 60-as évekbeli Spirit együttessel, és engem sem igazán érdekelnek. Csakhogy én észrevettem, hogy valamilyen módon megvan nekem az ő első 4 LP lemezük, csak véletlenszerűen vásárolva egyet s a többit az évek során, és minden album legalább egy-két jó dalt tartalmaz, magyarázza.
- Most, hogy rájöttem, hogy véletlenül sikerült összegyűjtenem néhány Spirit albumot, ismét meghallgatom őket. Tehát most már fel kell kelnem erről a kanapéról, és meg kell fordítanom a lemezt.
- Rune H. Jensen, rhj@dali.dk
